A tehetség nem kiváltság – felelősség.
A Troll János Zenei Kulturális Alapítványt egy magánszemély hozta létre azzal a céllal, hogy valódi segítséget nyújtson a jövő tehetségeinek. Az ötlet olyan szülőktől származik, akiknek gyermekei most kezdik zenei felsőfokú tanulmányaikat – akár Magyarországon, akár külföldön.
Alapítványunk célja a hazai és nemzetközi zenei felsőoktatásban tanuló tehetséges rézfúvós fiatalok támogatása. Kiemelten fontos számunkra, hogy hozzájáruljunk tanulmányaik sikeres folytatásához, előrehaladásukhoz, valamint ahhoz, hogy művészi pályájukon érvényesülni tudjanak.
Küldetésünk része a magyarországi német nemzetiség rézfúvós zenei hagyományainak megőrzése és továbbadása is. Hisszük, hogy ezek a közösségi gyökerek és zenei értékek nemcsak kulturális örökséget jelentenek, hanem fontos útravalót is adhatnak a fiatal generációk számára – akár művészként, akár közösségformálóként folytatják pályájukat.
Alapítványunk nyitott – örömmel fogadunk mindenkit, aki céljainkkal azonosulni tud, és szeretne csatlakozni hozzánk, hogy együtt támogathassuk a fiatal zenei tehetségeket.
Alapítványunk tevékenysége egy összetett, rugalmas támogatási rendszer köré épül. Főbb programjaink:
Ösztöndíj és megélhetési támogatás – lakhatás, tandíj, utazás, napi kiadások fedezésére
Hangszer- és eszköztámogatás – új vagy bérelt professzionális hangszerek biztosítása
Fellépési lehetőségek – koncert-, fesztivál- és versenylehetőségek megteremtése
Hang- és videóportfólió készítés – fiatal művészeink bemutatkozásának támogatása
Kapcsolatépítés és mentorálás – hazai és nemzetközi szakmai hálózat kialakítása
Hagyományőrző programok – sváb fúvószenei örökség ápolása, ifjúsági zenekarok támogatása
Nevünkkel Troll Jánosra, a magyarországi sváb közösségek kiemelkedő zenei alakjára emlékezünk tisztelettel. Zenetanárként, karmesterként és közösségépítőként generációk számára jelentett inspirációt, miközben fáradhatatlan munkájával hozzájárult a sváb zenei hagyományok megőrzéséhez és továbbadásához.
Kuratóriumunk szakmai kérdésekben független zeneművészek és tanárok véleményét is kikéri, a támogatások elbírálásánál pedig transzparens és egyedi rendszer szerint járunk el: minden támogatottunk elkülönített alszámlával rendelkezik, ahová célzottan gyűjthetők a felajánlások – legyen az magánszemélytől vagy intézménytől.
Hiszünk abban, hogy a zenei tehetség nemcsak egyéni siker lehetősége, hanem közös jövőnk része. Éppen ezért támogatásaink nem puszta gesztusok, hanem közösségi felelősségvállalás.
Csatlakozz hozzánk! Akár fiatal zenészként, akár támogatóként, örömmel látunk közösségünkben mindenkit, aki hisz abban, hogy a zene nemcsak szól – összeköt.
A zene jövője most formálódik – segíts Te is! A tehetséges magyar rézfúvós fiatalok évek óta fáradhatatlanul dolgoznak, hogy zenei pályájukat építsék, sokszor komoly anyagi nehézségek mellett. A Troll János Zenei Kulturális Alapítvány célja, hogy ösztöndíjjal támogassa őket ebben a fontos időszakban. A támogatás itt nem csupán anyagi segítség, hanem befektetés a magyar zene, a tehetségek, és a kultúra jövőjébe. Állj melléjük Te is, mert a zene mindenkié!
Adományodat a kovetkező számlaszámra fogladjuk szeretettel :
Bankszámlaszám(K&H bank): 10400872-50527171-78511019
IBAN szám: HU26 1040 0872 5052 7171 7851 1019